Műleírás:
Folyamatosan visszatérő témám az ablak és az üveg, mely feszültséget teremt külső és belső tér között, differenciál, de ugyanakkor integrál is. A tükröződések és szennyeződések kijelölik saját belső terünk határát és viszonyítási pontként működnek.
Az ablaküveg, kirakatüveg festésekor a NÉZŐ – MŰ – GONDOLATI TÉR pozíciónális helyzeteit elemezve, munkáimnál a nézőpont váltás vált elsődleges koncepcióvá. Belűről kifelé, vagy kívülről befelé tekintünk e az ablakon. Az aktábrázolásaim esetében fontossá vált, hogy a képek szereplői az üvegen belül, vagy kívül helyezkednek-e el. Ezek a belső és külső nézőpontok, illetve a belűre vagy kívülre helyezés, milyen hatással van a képre, vagy a nézőre. Az kezdett el foglalkoztatni, hogy ez a két téri viszonyt hogyan tudom megjeleníteni egy képsíkon.
Ha arra gondolunk, hogy Schopenhauer jelképes metafizikai ablakának két oldala van, a külső és a belső tér egy időben ábrázolt vetületei egyesülhetnek a kép síkjában. Az üvegen belül és kívül elhelyezkedő személyek, tükörképeik és környezetük vetületei találkoznak az üveg síkjában.
Ez a gondolat indukálta az Ablak-ajtó c. munkám, mely egy kettős önarcképnek tekinthető. A munka egy térbe lógatott világító doboz, mely egy ablakot jelenít meg, amely két irányból, külső és belső oldalról nézhető. Ezt az objektet 2016. május végén egy önálló kiállítás keretében mutattam be az Magyar Műhely Galériában, a BÁR-BÁR című önálló kiállításom alkalmával.
Az ablakban (átlátszó plexilapokra nyomtatott fotómontázsokon) saját önképem,
önarcképem, önreflexióm jelenik meg. Árnyékképem és tükörképem egyidejűleg látható,
elcsúszva fedik egymást egy személyes belső térben, az otthonom ablaküvegén. A belső és
külső tér élménye önmagam és külvilággal való kapcsolatomat jeleníti meg. A képen
szereplő külső és belső tér elemei mind fontos jelentéssel bírnak, klasszikus
jelképrendszerre épülnek. Az arctalan árnyékkép önakt, az ösztönös késztetéseimet
jeleníti meg, míg a ruhás alakom tükörképe a tudatos, racionális énem jeleníti meg. Az
ablak két oldalról nézhető. Külső térből befelé és belső térből kifelé tekinthetünk az
„ablakon”. A két alakom tükörképe az üveg síkján találkozik. A két reprezentáció között
némi torzulás jön létre és nem teljesen fedik egymást. Ez arra utal, hogy az ember kettős
ön kép által körvonalazódik, fejeződik ki, melyek nem feltétlenül egyeznek egymással.
Knyihár Amarilla (2016)
“… A kétoldalú lightbox, két egymást felbolygató és kiegészítő, egyenrangú nézetet kínál,
nem szín és fonák ez, vagy egy kártyalap eleje és hátulja, hiszen nincs benne hierarchia.
A függönyként installált fotónyomatok pedig a leginkább arra csábítanak, hogy beléjük
lapozzunk, át és átsétáljunk rajtuk. Ez az ide-oda mozgás nem pusztán a képzelőerő
szabad játéka, hanem elsajátított kulturális séma, és természetesen nyugtalanságot szül,
a szinte természetszerűen adódó kettősségekre és megkettőződésekre mindig árnyék
vetül. Illetve pontosabban: az áttetsző felületekre – ablakokra, kirakatüvegre – újabb és
újabb szintén áttetsző felület projektálódik, amelyek összegződése egyszerre sugall
sejtelmességet és precizitást, egészen addig, amíg létrejön egy színekben tobzódó,
érhálózatszerű struktúra. …”
Kukla Krisztián (filozófus, esztéta) BÁR- BÁR c. kiállítás megnyitó beszédéből